July 23, 2020

Nem hiszem, hogy sok olyan horgász van Magyarországon, akinek ne lenne ismerős Matula bácsi neve. Fekete István ifjúsági regényének egyik főszereplőjét mindenki kedves, dörmögő hangú, ősz embernek képzeli – persze ehhez sokat tesz hozzá Bánhidi László felejthetetlen al...

May 25, 2020

Egészen kicsi, talán még három éves sem volt Luca, amikor kerékpáron, a hátamon egy kis táskával, az első kormányon lévő kosárban néhány aprósággal elindultunk küszökre vadászni a Tiszához, egy aprócska snecizőbottal.

Persze oda és vissza is útba kellett ejteni mindkét...

March 5, 2020

Egy-egy eredményes hétköznapi horgászat után, vagy egy verseny alatt a horgászok között szinte mindig szóba kerül a másik felszerelése. Akik nem ásták még bele túl mélyen magukat az úszós horgászat fizikájának rejtelmeibe, azok csak legyintenek, és azt mondják: pont ol...

January 13, 2020

Amióta megpróbálkoztam a versenyzéssel, a tavaszi, nyári, őszi időszakokban gyakorlatilag egyik pörgős pecából a másikba esek. Megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy a passzívabb téli hónapokban se hagyjam tétlenül a felszerelésem, és már ekkor kezdjem el a felkészülés...

Please reload

Korábbi bejegyzések

Please reload

Legújabb bejegyzések

August 6, 2020

Please reload

Budapest, Hungary

©2017 by www.sport-horgasz.hu.