További előzetesek

Archive

Tags

Naplemente Majosházán

Itt van az ősz, itt van újra… Bevallom őszintén, nyári gyereknek tartom magam, így mindig kicsit elszomorít legmelegebb évszakunk végének közeledte.


Szeretem ugyanis a hosszú nappalokat, hiszen nincs is jobb, mint futni vagy éppen horgászni este 8-kor a naplementében! Persze az indiánnyár azért gondoskodik róla, hogy ne kelljen még szeptember elején elővenni a vastag pulóvereket és a meleg bakancsokat, a napnyugta azonban már lényegesen korábban érkezik.


Ennek megfelelően az őszi időszakban biztos vagyok benne, sok horgásztársam esetében megtörténik, hogy egy-egy munka utáni peca csak a sötétben ér véget.



A fényváltás ugyanis, főleg a természetes vizeken, rendre ígéretes periódus, melyet kihagyni, ha már úgyis vízparton vagyunk, nagy hiba lenne!