Cserkelve a Balatonon

Néhány éve feltűnt a közösségi média halas oldalain egy fiatalember balatoni harcsákkal, süllőkkel, balinokkal. Ami nem lenne újdonság, az annál inkább, hogy halai többségét pergetve, cserkelve fogja csónakból a Balaton különböző részein. A „tettes” Nagy Gábor, a BHNp Zrt. horgászati ágazatvezetője. Istenem, gondoltam, milyen szuper munkakör lehet az, ahol hivatalból is horgászni kell, demonstrálandó a tó ragadozóhal-állományát…

Korai pontyok a The One-nal

Sokaknak lehetővé tette az enyhe időjárás, hogy télen is ellátogassanak a vízpartra, és hódoljanak a pontyhorgászatnak. Norbival mi is éltünk a lehetőséggel, és egy februári napon kiugrottunk a Harcsa-horgásztóra, ami még egy-két héttel azelőtt be volt fagyva. Nagyon szép idő volt, a levegő hőmérséklete 10-11 Celsius-fok volt, a víz pedig 3-4 fokos lehetett. Két külön stégre ültünk le, melyek nem voltak messze egymástól, tehát jól láttuk, ki hogyan horgászik. Nem a tőlünk jól megszokott módszert választottuk, hanem két egymástól eltérő technikát versenyeztettünk meg!

Először Horvátországban

Az első hajnalban megérkeztek az első halak, és hamar visszajelzést kaptunk, hogy jó helyen vagyunk, jó helyre horgászunk. Na, ami ezek után következett, szinte nekünk is a hihetetlen kategória volt. Folyamatos kapások, hatalmas fárasztások és kapitális pontyok múlatták az időnket, és konkrétan csak akkor tudtunk reggelizni, körülbelül délután 3-kor, ha nem volt bent botunk. Hamar rájöttünk, hogy az etetés mennyiségével mennyire tudjuk tartani magunk előtt a pontyokat. Ahogy elkezdtünk etetni, azonnal reagáltak a pontyok. A nappali órákban folyamatosan fogtuk a hatalmas pontyokat.

Dorozsmás lakoma

Azért az ördög nem alszik alapon kissé megfeszíteném a zsinórt, amire már nincs is szükségem, mert ezt megteszi helyettem valami a mélyben. Te jó ég, ez bizony kapás! Kapcsolok és keményet akasztok az épp kifeszülő szerelésbe. Olyan erő vág a ladik oldalához, hogy majd’ a vízbe penderülök. Térdre rogyva védem ki, hogy ne essek ki a ladikból. Felrobban előttem a félméteres víz, egy megtermett harcsa farka vágódik ki a levegőbe, és oldalra, a másik szerelésem irányába tör. Botom recsegve, ropogva hajbókol utána, és végre az orsóm hangja is bele-belesír a derengésbe. A szívem a torkomba kalapál, nem győzőm magamat lenyugtatni, és próbálok úrrá lenni a kialakult helyzeten.

Feketézzünk!

A csuka fajlagos tilalma véget ért. Bátran vehetjük a pergető botokat, és indulhatunk a kedvenc holtágunkra, patakra vagy folyóvízre. Azonban a süllő, kősüllő és balin, na meg persze a sügér még mindig oltalom alatt áll, ami azért megnehezíti a csali kiválasztását. Akarom mondani… a támolygó azért mégiscsak erősen szelektál a ragadozók körében, szinte biztos, hogy csuka fogja elkapni. Pláne egy patakon, ahol azért olyan sok süllővel és balinnal nem fogunk találkozni. Van azonban egy másik halfaj, ami egyre inkább teret hódít magának, mégsem foglalkozik vele a pergetők zöme. Ez pedig a fekete sügér, mely azon jövevényhalaink egyike, amit nem kívánunk a pokolba azzal együtt, aki idehozta. Láss

Jászpergetés

Tavasszal sok ragadozó halunkra fajlagos tilalom van, ezért a pergető horgászoknak ilyenkor kevés lehetőség adódik a jó pecára. A jászkeszeg nem kimondott ragadozó, de meg lehet fogni pergetve is. A tavasz azért kimondott jászos időszak, mert ilyenkor, a felmelegedő víznek köszönhetően, kimozdul a mélyebb részekről, és a táplálkozása is erősödik.

Csukahorgászat élettelen csalihallal

Az utóbbi időben megritkult a csalihallal csukázók száma, helyüket átvették azok, akik pergető felszereléssel és műcsalikkal próbálják becsapni őket. Ez részben jó, mert így jóval kevesebb kárt okoznak ezeknek a halaknak, hiszen a gyors bevágás miatt a legritkábban fordul elő mélyre nyelés. Részben viszont rossz, mert egy igazán izgalmas horgászmódszer van visszaszorulóban. Ebben a cikkben és a horgászatokról készülő filmekben szeretném megmutatni, hogy a csalihallal való horgászatot is lehet a csukák számára biztonságosan és sérülésmentesen végezni.

Szezonkezdés Koós Catfish Team módra

Az idén a téli táplálkozó harcsák horgászatára csak egy rövid időszakot láttunk alkalmasnak február közepén. Győr környékén már egy hete tartott a csak a mediterrán területekre jellemző tél. Az enyhe napok után még két nap erőteljesebb melegedés sarkalt minket cselekvésre. A választás egy gyorsabban melegedő, kimondottan sekély vizű tóra esett, ami érzékenyebb a hőmérsékletváltozásokra. Ez a víz a Győrhöz viszonylag közeli ravazdi Erdész-tó. A víz hőmérséklete 8 Celsius-fok, a levegőé 16. Az előrejelzés alapján az éjszakai lehűlés nem lesz erőteljes, ami jelentősen növeli az esélyeinket. A vártnak megfelelően majdnem nyárt idéző nyüzsgő vízi világ fogadott minket. A rendkívül aktív keszegek,

Budapest, Hungary

©2017 by www.sport-horgasz.hu.