A Sikeres Sporthorgász 2015 januári számának tartalmából

Pontybarátok

Bányatavi ôszi pontyok

November második hetében lehetôségem adódott gyönyörû környezetben eltölteni néhány napot, nagy pontyokra horgászva. A szücsi Völgy-tó Heves megyében található, a Mátra lábánál terül el, területe közel 30 hektár, legmélyebb pontja helyenként eléri a 18 métert, átlagmélysége 6-8 méter. A tó kialakulása a 60-as évekre vezethetô vissza, lignitbányászat folyt a területen, melynek következtében a víz hamar elöntötte a területet. A mai napig függôleges szénfalak lelhetôk fel a mederben, így az ideérkezô horgászok kristálytiszta vízzel találkozhatnak. A tavat jelenleg két meleg vizû forrás és az ágai patak táplálja. Halfaunáját tekintve szinte minden magyar ôshonos hal megtalálható benne, de kiemelkedô a ragadozóhal- és a pontyállománya. A tó közel ötven éves múltjára visszatekintve nem ritka a tíz kiló feletti csukák és a 15 kiló feletti pontyok megfogása sem. (Csörgô Tamás)

Horgásztúrák

A Duna-delta csukái II. rész

Az elôzô részben belekóstolhattunk a Duna-delta szépségeibe, és jeleztem, hogy itt még nincs vége. A deltában óriási lehetôségek rejlenek, még akkor is, ha kizárólag a csukákat helyezzük elôtérbe, jobbnál jobb helyek várnak a horgászokra, ahol szebbnél szebb példányokat foghatnak. Ezek közül is vannak jobbak és van a legjobb – nekünk sikerült a Duna-delta talán legjobb csukás vizén horgásznunk, a Holbinán! (Lukácsi Béla)

Feederakadémia

Hideg vízi horgászat a Balatonon

A nagy természetes vízterülteket kedvelô, a kihívásokat bátran felvállaló horgászok számára a Balaton kiaknázatlan aranybánya. Errôl persze a helyiek teljesen másként gondolkodnak, de ez már egy másik téma… Szóval sokszor horgásztam már a magyar tengeren, több filmben és írásban mutattam be eredményes módszereimet, de ezek fôként tavasszal és nyáron történtek. Régóta készültem egy késô ôszi balatoni horgászatra, aminek most jött el az ideje! (Döme Gábor)

Tiszai horgászatok

Téli balinparádé

A klasszikus, hóborította téli táj ebben a szezonban elmarad. Az éjszakák hômérséklete is csak éppen fagypont alatti, de a kora délelôtti órák már a plusz tartományba emelik a hômérô higanyszálát. Meglepô, szokatlan állapot ez. Alkalmazkodni kell az enyhe télhez, és meg kell, hogy mondjam, nem is olyan egyszerû. Nem igazán találom mederben a süllôket, inkább csak a naplemente órái okoznak kisebb sikereket, de ez is nagyon változó. Pedig eléggé ki vagyok éhezve egy aktív, darabos süllôkapásoktól tarkított téli napra. Látom a többi pecáson is, hogy rengeteg átállással, temérdek csali felvonultatásával próbálják megtörni a csendet, de csak hébe-hóba jön hír egy-egy darabosabb fogas megfogásáról. Néhány barátom és a párom is többször elkísért, de az unalmas keresgélést sokszor felvillanyoztam az igen aktív balinok pergetésével. (Oláh Csaba)

A versenyenhorgászat varázsa

Plasztikkal süllôre

Legutóbbi, Tisza-tavi horgászatunk alkalmával a Salmo wobblerek közül mutattunk be néhányat, leginkább olyanokat, amelyekkel az ôszi csukázásokon lehetünk eredményesek, de megemlítettünk egyet-egyet a süllôzés és harcsázás sikeres mûhalai közül is. Akkor persze magunk is a csukákat kergettük, nem is egészen eredménytelenül, de már közben is terveztük, hogy legközelebb a vízeresztést követôen fogunk Lukácsi Bélával és Kovács Adriánnal a Tiszán horgászni, mégpedig süllôre és plasztikokkal. Aztán nem úgy alakultak a dolgok, és a Tisza-tó helyett a Fehérvárcsurgói-víztározót látogattuk meg, ahová viszont Adriánnak nem volt lehetôsége velünk tartani. Hogy ô ezt mennyire sajnálja, nem tudom, mi azonban Bélával ott a vízen, egészen az elsô süllônkig azon elmélkedtünk, talán Adrián járt jobban, mi meg lehet, hogy nem is vagyunk egészen normálisak… (Szarka László)

Horgásztúrák idegen tájakon

Sarki fény, szúnyogok és hatalmas pisztrángok

Kanada északnyugati sarkában található a világ néhány legnagyobb tava, és az egyikben – a Nagy Medve-tóban – élnek a világ legnagyobb tavi pisztrángjai. A következôkben elkalauzoljuk olvasóinkat a Plummer’s Great Bear Lodge üdülôfaluba, valamint a Nagy Medve-tóhoz, ahol megdöbbentô mennyiségû trófea-halat fognak évente. (Rasmus Ovesen)

Gyakorlat teszi

Nagy ponty horgászata télen

E téma az egyik kedvencem, mert ez a legnagyobb kihívással kecsegtetô idôszak. Nyugodtan mondhatom, hogy ekkor a legnehezebb pontyot fogni, de közel sem lehetetlen! Eljött tehát az én idôm, no meg az egyik kedvenc bojlimé, a Haldorádó Green Pepperé. Számomra kedves a téma, ugyanakkor megosztja a pontyfogó társadalmat. Jelentôs hányaduk a zord idôben már nem hódol kedvenc idôtöltésének, ôk fôként a melegebb hónapokban teszik ezt. Arra gondolnak, hogy a bajuszosok már nem táplálkoznak? Abban a tudatban vannak, hogy a halak elvermelnek, és egyáltalán nem vesznek magukhoz táplálékot? Sôt, téli álmot alszanak, ezért hagyja ôket mindenki békén tavaszig? Mennyi ismert, gyakran elhangzó kérdés! Hát nem, kedves horgásztársaim! (Nagy Csaba)

Fókuszban a horgászat

Fagypont alatt

Elsôsorban a téli idôszak az, amikor sokan pihenôállásba teszik felszerelésüket, és már a következô tavasz napsugaraira koncentrálnak. Tény, hogy a hidegben, sôt, akár fagypont alatt lényegesen nehezebb a pontyok megfogása, de úgy gondolom, mégis sokkal könnyebb annál, mint amikor a fülledt, nyári melegben „beáll” egy tó. Mély vagy sekély víz? Örök dilemma szinte minden évszakban, hogy mely vízmélységeket keresnek fel a pontyok szívesen. Tavasszal ebbôl a szempontból könnyebb a dolgunk, hiszen ott kimondottan eredményes lehet a gyorsabban melegedô „kisvíz”, míg télen, fôként ha semmilyen halra utaló jel (ugrások, túrások stb.) nem segít minket, bizony a tapasztalatainkból kell építkezni. (Csákány Attila)

Ugrás a lap tetejére