|
A Sikeres Sporthorgász 2010. szeptemberi számából
A versenyhorgászat varázsa Match feederrel a pesti Dunán
Halász Zolival még a télen megbeszéltük, hogy amikor eljön az alkalmas idő, feederezünk egy jót a pesti Duna-szakasz valamelyik nagydévéres
horgászhelyén. Aztán július végén úgy alakult, hogy kétszer is horgásztunk - aminek pedig az a magyarázata, hogy az első, késő délutánra szervezett
alkalommal hiába kezdtünk nagyon jól, a folytatásban borzasztó nagyot hibáztunk, és a halak otthagytak bennünket. Pedig úgy indítottunk, hogy
minden dobás után alig ért be a szerelék, már el is ütötte egy jobb dévér, de akadt szép karika és kisebb-nagyobb kárász is. Egyszer-egyszer még az
is előfordult, hogy az élelmes és falánk garda vízközt ragadta el a többnyire gilisztacsalit.
(Szarka László)
További cikkelőzetesek >>
|
|